Gyulai Implom József Általános Iskola
5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye

 


  


Bemutatkozunk
Dokumentumok
Dolgozóink
Diákok
Büszkeségeink
Eredményeink
Lila Lapok
Fotóalbum
Könyvtár
Menza
Pályázatok
Hetedhét játékváros
Lila VegyÉSZbajnokság
Lila VegyÉSZbajnokság NTP-TV-14-A PÁLYÁZAT
Fenntarthatósági témahét




A Lila Iskola Tanulóiért Alapítvány

Az 1994/1995-ös tanévben meghirdették az "Életrevaló plusz" című vetélkedősorozatot, melyre akkori osztályommal, a 7.b-vel beneveztem. Számtalan ötletes feladaton közdöttük át magunkat, mikor a negyedik fordulóban az a feladat várt ránk, hogy szervezzünk egy jótékonysági vacsorát az iskola javára. Tanítványaimmal a korábbiakban már jól bevált lelkesedéssel láttak munkához. Felkeresték a környékbeli vállalkozókat, intézményvezetőket, sőt a polgármestert is, hogy megívják őket a rendezvényre. Bár az akkori polgármester, Lebenszky Attila elfogadta a meghívást, rajta kívül oly kevesen, hogy a gyerekeknek le kellett mondaniuk a jótékonysági rendezvényről, s persze vele együtt a vetélkedőn való további részvételről is.

Ez volt az előzmény. Bár sikertelen volt, de nem hiábavaló, hiszen a következő tanév első szülői értekezletén már az anyukák, apukák is az ötlet mellé álltak, s arra biztattak bennünket, hogy fogjunk a szerzőmunkához mi, pedagógusok, s akkor egész biztosan megtartható lesz a jótékonysági vacsora. Így is lett. 1996 novemberében, mintegy 100 fő részvételével, az egykori Rózsakert étteremben megrendeztük az első jótékonysági vacsoránkat. Jelen volt a polgármester, támogatták a rendezvényt cégek, egyesületek, szülők, nagyszülők, műsort adott megzenésített versekkel Szabó Ilona és Csigér István. A bevételből, a mintegy 80000 forintból dr. Illyés Anna Mária, dr. Sándor József, Marsi Katalin és jómagam, Szabadosné Bécsi Katalin bábáskodásával létrehoztuk "A LILA ISKOLA TANULÓIÉRT ALAPÍTVÁNY"-t. Az alapítvány célja a tehetséges tanulók jutalmazása, versenyeztetésének előkészítése, a hátrányos helyzetű gyerekek támogatása. A kuratórium elnöke Basky László lett, a tagjai pedig Szatmáriné Nagy Éva, Bor Gáborné, Reisz Ádámné, és Veres Istvánné. 2009. óta a kuratórium elnöke Balogh Katalin, tagjai: Nagy Katalin, Czégény Lívia, Reisz Ádámné és Bor Gáborné.

 

Az alapítvány adószáma: 18376548-1-04

szlasz.: 11733027-20039572

 

A rendelkezésre álló anyagi eszközök segítségével lehetőség van a kiváló eredményt elért tanulók színvonalas jutalmazására, a versenyek egyre drágább nevezési díjának befizetésére, játszóházak rendezésére. De ebből vettünk kamerát, digitális fényképezőgépet, CD-írót is. Felnőttek és gyerekek egyaránt hálásak vagyunk mindazoknak, akik ezt lehetővé tették adományaikkal, adójuk 1 %-ának befizetésével. Köszönjük!

 

Szabadosné Bécsi Katalin

Elektronikus napló DINA belépés
1%
Kérjük, támogassa iskolánkat adója 1%-ával!

Adószám:
18376548-1-04

Számlaszám:
11733027-20039572

A "Lila suli DSE" Alapítvány adószáma:
18390894-1-04

TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0761


TÁMOP
3.4.1/B-11/2-2012-0004

SIOSZ

ISKOLAGYÜMÖLCS

PARTNERINTÉZMÉNY

TIOP 1.1.1-09/1-2010-0174

Pénz7